Információk és nevezetességek: Telki

Kép a városról: Telki

Budapest közelében található Telki, ugyanakkor a főbb autóutak elkerülik a települést. A fővárostól erdő és hegyek választják el, így levegője kristálytiszta, környezete festői szépségű.

Telkiből közúton három településszomszédja érhető el: közvetlen nyugati szomszédja, a közel 2000 lelket számláló Budajenő, dél felé haladva a mintegy 5 km-re fekvő, nagyjából 7000 lakosú Páty, valamint a főváros irányába utazva, a községtől 8 km-re található majdani járásközpont, Budakeszi városa. Emellett a községből az erdőn keresztül észak felé, mintegy 5 km-t gyalogolva eljuthatunk a közeli Nagykovácsiba is.

Telki a rendszerváltás óta eltelt több mint 20 esztendő alatt hatalmas változáson ment keresztül. Az 1980-as évek végéig az alig háromszáz lelket számláló, szerény kis falut a kádári nomenklatúra vadászain kívül nem sokan ismerték. Az elöregedő faluközösség az Ófaluban és közvetlen környezetében élt. A települést szőlő, gyümölcsösök, legelők és szántók vették körül. A rendszerváltást követően Telki fejlődése és épülése robbanásszerűen felgyorsult. A faluvezetés - felismerve az agglomeráció ezen érintetlen zugának kiemelkedő lehetőségeit -, fejlesztésekbe és belterületbe-vonásokba kezdett, és a jó környezeti adottságokkal rendelkező község a fővárosból kiköltözők kedvelt célpontjává vált. A település lélekszáma a korábbiakhoz képest jelentősen megemelkedett.

A község rendszeresen szervez helyi közösségi eseményeket és bekapcsolódik a térségi rendezvénysorozatokba is.

Telki környezeti-természeti adottságai és viszonyai jó alapokat biztosítanak a sporthoz, rekreációhoz. Az aktív közösségi és professzionális sportéletet különféle létesítmények és programok támogatják. Telkiben épült fel a Magyar Labdarúgó Szövetség új sportközpontja, a Globall Football Park & Sporthotel is, amely a magyar futballválogatott nemzetközi megmérettetések előtti felkészítésének és az ehhez kapcsolódó sportszakmai továbbképzéseknek, valamint rendezvényeknek ad otthont.

Akciós wellness csomagok itt: Telki