Sándor HotelTavaszi felfrissülés
Információk és nevezetességek: Kalocsa
Kalocsa a Solti-síkság déli részén elterülő Kalocsai Sárköz központja, a Duna-Tisza köze legrégebbi városa. A történeti korok településeinek régészeti emlékei egyaránt megtalálhatók a városban és a környező településeken. A város területén talált legrégebbi leletek az. i. sz. 300 körüli kelta település nyomait idézik.
Bács-Kiskun megye nyugati részén, Budapesttől 120 km-re, délre a Duna közelében fekszik. Megközelíthető az 51. sz. közúton, illetve a Bp.- Kelebia vasútvonal Kiskőrösön kiágazó szárnyvonalán. A Solti-síkság déli részén elterülő Kalocsai Sárköz természetes központja. Egykori járási székhely. Vonzáskörzetébe 19 település tarozik. Területe 53,18 km2, ebből 11 km2 belterület. Lakóinak száma 18.110. A város lakásállománya 7.543. A belterületi utak hossza 109 km. A városban vezetékes ivóvíz-, szennyvízcsatorna és földgáz-hálózat működik. Az ivóvíz-hálózatba 5.282 lakást, a szennyvízcsatorna hálózatba pedig 4992 lakást kapcsoltak be. A vezetékes gázt használó háztartások száma 6.310. (2003-as adatok) A város a Duna menti fűszerpaprika-termesztés, -feldolgozás és -nemesítés központja. A hagyományos malom- és sütőipar az 1960-as évek elejétől elektromos világítótestek, építőipari kisgépek és villamosipari gépek gyártásával, valamint bútorgyártással, műanyag- és textilfeldolgozással bővült. Közel 250 éve jelentős iskolaváros, jelenleg a 2004-ben alapított Tomori Pál Főiskola négy középfokú oktatási intézmény, négy általános iskola és egy speciális általános iskola, valamint egy alapfokú művészeti intézmény működik a városban. Kalocsa az ezer éves Kalocsa-Kecskeméti Érsekség székhelye.
Kalocsa nagyjából egyidős a magyar állammal, habár már a honfoglalás idején is lakott hely volt. Mint a Duna menti területek nagy része, Kalocsa környéke is a fejedelmi nemzetség szállásterülete lett. Kalocsa az államalapítás előtt az Árpád nemzetség fontos családi tanácskozó helye volt, mivel Kalocsa környékén volt több Árpádfi szállásterületének közös határa. Az egyházi központokat Szent István király a királyi birtokok területén alapította meg, így Kalocsa is egyházi központ lett, amely évszázadok folyamán, Esztergom után, a magyarországi katolikus egyház második számú központja lett. Az államalapítás és Szent István egyházszervezése hosszú időre meghatározta a város történetét. A király 1002 körül kalocsai székhellyel alapította meg az ország második, déli térítő érsekségét, érsekévé a koronát hozó pápai legátust, a pécsváradi apátot, Asztrikot tette. Ebben az időben épült fel Kalocsa első székesegyháza, amelyet ugyanezen a helyen további kettő építése követte 1220 körül és 1380 körül. A székesegyház mellett épült fel a kalocsai érsekek rezidenciája, a földsáncokkal körülvett kalocsai vár a 11. század elején. A tatárjárás után az elpusztult várat kőből építették újjá. A 11. század folyamán a déli irányba terjeszkedő országgal együtt terjeszkedett a kalocsai egyházmegye is, és a kalocsai érseki központ a megnövekedett egyházmegye északi perifériájára került. Az egyházmegye jobb kormányozhatósága érdekében Szent László király az 1080-as években a mai jugoszláviai Vajdaságban lévő Bácsban megalapította az érsekség második központját. A kalocsai érsekek a középkorban gyakrabban tartózkodtak Bácsban, mint a kalocsai székhelyükön, ezért Kalocsa középkori fejlődése egyenetlen volt.
Jelentős volt a fejlődés Győri Saul érsek alatt, aki szakított elődei gyakorlatával, állandó székhelyéül Kalocsát választotta. Saul érsek újjáépítette a várost, érseksége alatt alakult meg a nyilvános káptalani iskola. Mivel előszeretettel tartózkodott Kalocsán, halála után itt temették el. A főszékesegyház 1910-1912 közötti restaurálása idején, az érseki kripta építésekor került elő érintetlen kőkoporsója. A középkori kalocsai érsek közül többen koronáztak magyar királyokat. Mikó érsek 1162 júliusában II. Lászlót, 1163. január 27-én IV. Istvánt koronázta meg. Sayna (Chama) érsek 1173. január 13-án koronázta királlyá III. Bélát. János érsek 1204. augusztus 26-án a gyermek III. Lászlót 1205. május 29-én II. Andrást koronázta meg. 1301. augusztus 27-én Vencel cseh királyfit Gimesi János kalocsai érsek Székesfehérváron a szent koronával királlyá koronázta, még május elején egy alkalmi koronával koronázta királlyá az esztergomi érsek Károly Róbertet, aki végül is győztese lett a királyi címért folyó harcnak.
Annak ellenére, hogy külföldi oklevelekben néha civitas névvel illették (Metropolis civitas Colociensium), Kalocsának nem volt városi rangja. A város földesura a mindenkori érsek volt. Mezővárosi (oppidum) kiváltságokat, amelyek biztosították a kalocsaiak számára a szabad költözködését, a vásártartást és a korlátozott önkormányzatot, 1405-ben kapott Zsigmond királytól Kalocsa. Ezeket a kiváltságokat 1409-ben megerősítette a király. Az egyenet-len középkori fejlődés mellett működött a városban káptalani iskola, teológiai líceum, a 12. század folyamán országos hírű templomépítő-kőfaragó műhely. Működött a városi önkormányzat, és az 1330-as évektől orvos is volt Kalocsán. A kalocsai káptalan az 1260-as, 1270-es évek körül kezdte hiteles helyi működését. (1271-ből származik a legkorábbi oklevél, amit a kalocsai káptalan állított ki.) A középkori kalocsai érsekek, egyházi funkcióik mellett, sokszor országos közjogi méltóságot is viseltek, leggyakrabban a királyi kancellári tisztséget. A kalocsai érsek több alkalommal koronázott magyar királyt. A kalocsai érsekek sorában több jelentős hadvezér is volt, mint Csák Ugrin, aki a muhi csatában esett el 1241-ben, vagy Tomori Pál, a magyar sereg fővezére, aki 1526-ban serege nagy részével holtan maradt a mohácsi csatamezőn.
A középkori Kalocsa nagyjából a mai Belváros területén feküdt. A mai érseki kastély helyén állt érseki vártól a mai Malatin, illetve Obermayer térig terjedt. Nyugaton a Vajas, Keleten a mai Petőfi Sándor utca nyomvonalát követő Kígyós vízfolyás határolta. A város északi részén, körülbelül a mai Belvárosi Általános Iskola vonaláig egyházi épületek voltak, a vár, a főszékesegyház, a városi plébániatemplom, körülötte a temetővel és egyéb egyházi célokat szolgáló épületek. A város déli részén volt a polgárváros.
Kalocsa életében nagy törést jelentett a török megszállás. Először 1529-ben foglalták el a várost, de akkor még távoztak. Utána többször cserélt gazdát Kalocsa. Hol a Habsburg-párti csapatok, hol a János király oldalán harcolók tartották megszállva, ami jelentős pusztításokkal is járt. A törökök 1543-ban foglalták el végleg. A török megszállás elől az egyházi intézményekkel együtt a lakosság egy része a Felvidékre, másik része a környező mocsarakba menekült, de maradtak a városban is. A művelődés és írásbeliség egyházi intézményeinek távozása után Kalocsa faluként folytatta eseménytelen életét, annak ellenére, hogy a török adóösszeírások városként tartották nyilván. A közeli Fajsz és Foktő lakossága a hódoltság alatt kétszer-háromszor nagyobb volt Kalocsáénál. A megfogyatkozott lakosság mellé a törökökkel jött délszlávok települtek Kalocsára. A korabeli török adóösszeírások szerint a város lakossága 500-600 fő körül mozgott, de csökkenő tendenciával. Míg 1548-ban 715 fő lakott Kalocsán, az 1570-es, 1580-as években már csak 350 körül volt a lakosok száma, majd ismét emelkedni kezdett. A 16. század végén kitört „hosszú háború” végzetes csapást mért Kalocsára. Portyázó hajdú csapatok 1602-ben felégették a várost, a török megszállás alatt lassan pusztuló épületek romlása véglegessé vált. Evlia Cselebi, neves török utazó második magyaror-szági körútján, 1665-ben járt Kalocsán és a következőket írta a városról: „Kalocsa palánka. Lajos király építkezése a vár, a melyet Szulejmán hódított meg.
Vára a Duna folyótól egy órányira van. Ha a Duna kiárad, olyankor a vár sziget gyanánt középen marad. Környéke mocsaras hely. Kikötőjével szemközt, a Duna folyó túlsó partján, a budai úton Paks vára van. Vára tulajdonképp a szegedi szandzsák területén van és az egri várkatonaság jövedelme az adója; hét jük akcse jövedelmű eminség. Kétszeres tömésfalakkal körülvett palánka. Belül új, erős építésű, négyszögű csinos vára van, mely igazán erős. Délkeletre néző egyetlen kapuja van, mely előtt a fahíd csigákkal felhúzható. Az őrök minden éjjel fel is vonják e hidat. E híd alatt mély víz van. A kapu híja előtt egy dsámi, három bolt s egy kis fogadó van. A városban egy elpusztult templom van, a melyben gyönyörű színes festmények vannak. Mivel e város lakói szegények, azért a hatvan katonától nem is fogadtunk el semmit. Húsz katonát társul vevén, délkeleti irányban 1 óráig mentünk s virágzó magyar falukon áthaladva Baja várához érkeztünk.” A török hódoltság nyomán megszűnt katolikus hitéletet az 1630-as években horvátországi ferencesek kezdték újjászervezni. Monostoruk a mai Szent István Ház (Szent István király út 6.) helyén állt. A török hódoltság utolsó harmadában, kihasználva a török gyengülő erejét, Kalocsára és környékére a nemesi vármegye és az érseki földesúri hatalom egyre jobban beszivárgott, elsősorban adószedési okokból. Az 1569-es pozsonyi országgyűlés, az addig Fejér megyéhez tartozó Solti széket Pest megyéhez csatolta, ami megkönnyítette a vár-megye térnyerését. Az 1602-es hajdútámadás után megmaradt, kijavított épületeket és a várat az 1686. október 13-án kivonuló törökök pusztították el.
