Bálint Szent1
Bálint Szent
Ma
Én már tudom mivel lepem meg Szerelmem! Itt foglaltam le Valentin-napi pihenésünket!
Kezdőlap » Hajdúszoboszló

Információk és nevezetességek: Hajdúszoboszló

Kép a városról: Hajdúszoboszló

Szoboszló környékén három jellegzetes táj találkozik: a Hortobágy, a Hajdúhát, valamint Sárrét-Berettyó vidéke. A város földrajzi elhelyezkedése minden korszak népét vonzotta. Régészeti leletek, tudományos kutatások bizonyítják, hogy a város területe az újkőkor óta lakott hely, mai helyén már az i.e. III. évezred közepén is léteztek állandó emberi települések. Honfoglaló őseink tartós megtelepülése ezen a tájon bizonyosra vehető, éppen a kedvező adottságok ismeretében, jól lehet e korszakból nincsenek még régészeti bizonyítékaink. A település első írásos említése 107-ből származik: I. Géza ebben Szoboszlóvásár királyi vámjáról rendelkezik.

Ez a terület is a Debreczeni család birtoka volt. A város további földesurai voltak: Hunyadi János, Szilágyi Erzsébet, Corvin János, Szapolyai János, Dobó István. Majd 1552-ben jöttek a törökök, utána nem sokkal, 1594-ben pedig a krími tatár seregek dúlták fel az egész vidéket. A terület a törökök és a tatárok után nem sokáig maradt lakatlan, hiszen a XVII. Század legelején megtörtént a hajdúk letelepítése. Szoboszló 1610-ben vásártartási jogt, 1623-ban pedig a Kösélyre szóló használati jogot kapott. Majd mire az 1700-as évekre elérte volna régi nagyságát, következett a Rákóczi-féle szabadságharc, melyben az itt élő hajdúk igen nagy számban vettek részt. A "csapások sorozata" folytatódott: 1717-ben ismét tatárok dúltak, 1719-ben és 1739-ben pestis pusztított. A városban lakók kimerültek, de néhány év alatt ismét magukhoz tértek, s Mária Teréziát már pénzzel és száz lovassal is támogatták.

Az 1848-49 Forradalom és Szabadságharc Hajdúszoboszlót is elérte, és "felgyújtotta", hősiesen harcoltak a Bocsaki-huszárok és a honvédség soraiban. Az 1867-es kiegyezést követően Szoboszlón is megkezdődött az építés időszaka. Nagyobb üzemek (gőzmalom, ecetgyár, téglaégető) jöttek létre, helyi pénzintézet alakult, de még ekkor is jellegzetes mezőgazdasági arculattal bírt. Élénk maradt a Kossuth-kultusz, és éltek a hajdú hagyományok is, mint emlékek, melyekhez érzelmileg, lelkileg kötődni lehetett a zavaros időszakokban is.

Az I. világháború kirobbanása nyomán új fordulatot vettek az események, a súlyos gondok és a gyász időszaka következett. A kisváros életében a 20-as évek közepén történt a nagy fordulat, mely Hajdúszoboszlót fölemelte és néhány évtized múltán világszerte ismertté tette. Szénhidrogén-kutatás kezdődött a városban, melyet dr. Pávai Vajna Ferenc geológus irányított, az első mélyfúrást a város bánomkerti részén végezték el.

Magyarország egyik leglátogatottabb fürdővárosa. A város méltán érdemelte ki a megtisztelő "Reumások Mekkája", "A természet patikája", "A strandolók paradicsoma" jelzőket.

Épített örökség, műemlékek

Múzeumok, kiállítások

Akciós wellness csomagok itt: Hajdúszoboszló
Ajánlatkérési és foglalási információk Nyerje meg a 2 személyes, 2 éjszakás gyulai wellness hétvégét a wellness akciók portálon!
Wellness ajánlatok pároknak

Wellness ajánlatok pároknak

Gyertyafényes vacsora, romantikus fürdőzés, kellemes masszázs. Töltsön egy felejthetetlen wellness hétvégét vagy pár relaxáló hétköznapot kettesben párjával!
Ajánlatok »
Ajándék éjszakák

Ajándék éjszakák

Legyen része még több kényeztetésben! Válogasson ajándék éjszakákat is tartalmazó wellness ajánlataink közül!
Ajánlatok »
Relax ajánlatok

Relax ajánlatok

Lazuljon el pihentető ajánlataink segítségével! Töltsön el belföldön néhány relaxáló hétköznapot vagy hétvégét, újuljon meg testileg-lelkileg!
Ajánlatok »
Wellness? Nálunk olcsóbb!