Információk és nevezetességek: Bikal
Baranya északi peremvidékén, a tolnai megyehatár közelében, a dombok lankái alatt meghúzódó Bikal története közel hét évszázadra, az 1330-as évek elejére vezethető vissza. A falu nevének jelentése bükk-al, vagyis "bükkös erdő alja". Első okleveles említése 1325-ből való. A község Villa Bykol alakban jelenik meg először. A középkori településről és népéről ugyan viszonylag kevés adatot őríztek meg a korabeli források, de a helység és környék birtokosairól (Szente-Mágocs nemzetség, Treutel, Cseh és Országh família) már jóval többet tudunk. A török hódítók az 1540-es évek közepére a Mecsek északi oldalára is eljutottak, vidékünk is hódoltsági területté vált.
Kis történet a korabeli krónikákból: 1542. márciusában Werbőczy Imre – értesülve Kászon bég pusztításairól – a szászi várból 225 lovassal és 200 gyalogossal a török után eredt, és a kozári mezőn rajtaütve legyőzte azt. Kilencven levágott fejjel tértek vissza a csatából, és kiszabadították a magyar foglyokat is. A csaknem másfél évszázadig kettős adóztatás szorításában élő, megfogyatkozott népesség kegyetlen sorsa az úgynevezett felszabadító háborúk (1686-1687) során teljesedett be, Bikal és környéke szinte teljesen elnéptelenedett. Az 1565. és 1582. évi török defterek alapján a következő bikali személyek adóztak: Fazokas Imre, Tót Pál, Bozai Tamás, Pető Dimitre, Pető György, Balik István, Birány János, Bekő Petre, Vár Benedek, Kovács Bálint.
A pusztává lett települést az uralkodó által újraadományozott terület birtokosai (előbb a Rindsmaul, majd - főként - a Petrovszky család) újranépesítették horvát és német telepesekkel. A telepesek és utódaik fejlett gazdálkodási módszereket honosítottak meg a vidéken, különösen a dohánytermesztés számottevő. Bár a feltételezések szerint Bikalnak temploma korábban is volt, a fennmaradt feljegyzések az 1726-ban "fából és sárból" húzott egyházépülete létét teszik bizonyossá. Anyakönyvezés mindenesetre ettől az évtől kezdődően létezik. Mai katolikus templomát, Winkler Mihály apát-plébános nagyvonalú áldozatkészségének köszönhetően 1797. július 26-án szentelték fel Szent Anna tiszteletére.
A környék egyik legszámottevőbb evangélikus közösségének temploma 1869-ben épült fel a faluban. Egy 1833-as német tudományos feljegyzés szerint Bikal horvát és német falu. Római katolikus templommal, 147 lakóházzal , 1032 lakossal rendelkezik és kitűnő talajon gazdálkodnak. Az 1840-es évek végén építtette lakhelyét Bikal új földesura, báró Puchner Antal. A kastély többszöri átalakítását követően a XIX. század végén nyerte el végleges, ma is látható, kései historizáló stílusú formáját. A polgári korszakban a település és népesség gyarapodása mellett az "elnémetesedés" az egyik legjellemzőbb sajátossága a községnek. 1848-49-ben Bikal is adott honvédeket a szabadságharcnak. Ők név szerint: Hermann Henrik kapitány, Khél Fülöp, Gayer János, HempIer Henrik. Haz György, Graf Péter, Juhász János, Czinderits Mátyás honvédek.
A vasút nyomvonala elkerülte e helységet, s ez, valamint az amúgy sem jó közúti közlekedési viszonyok valamelyest visszavetették fejlődésében, megakadályozták abban, hogy az idegenforgalomban és a vendéglátásban szerephez jusson. A falu hagyományosan és jellemzően mezőgazdasági jellegű maradt. Körjegyzőségi központ rangja viszont megkülönböztetett helyet biztosított számára a környék települései sorában. A település műveltségi viszonyaiban meghatározónak bizonyult a két felekezeti (katolikus és evangélikus) iskola fenntartása. A viszonylag szerény egyesületi életből a bikali olvasókör (1903-1938) működését kell kiemelnünk. A második világháború 75 áldozatot követelt Bikaltól, akik a harcokban, a hadifogoly illetve munkatáborokban haltak meg. Emléküket, nevüket ma a falu főterén felállított emlékmű őrzi. Ugyancsak súlyos kataklizmát jelentett a település történetében a német lakosság nagyarányú kitelepítése, melynek során 1947-48-ban több mint négyszáznegyven falubelit kényszerköltöztettek Németországba. A kitelepítettek helyét SzlovákiábóI áttelepített magyar családok, valamint Zala megyéből, illetve Hódmezővásárhely környékéről ide költözők foglalták el.
A település jelentősen kicserélődött lakossága, s az új rend a birtokviszonyokat is gyökeresen átalakította. A földosztást követően hamarosan termelőszövetkezetek jöttek létre, illetve I949-ben létrehozták a térség egyik legjeleltékenyebb állami gazdaságát Bikal székhellyel. Ettől kezdve a Bikali Állami Gazdaság és a helység sorsa összefonódott. Ennek ma is meglévő bizonyítékai: Szilárd útburkolat az egész faluban, vezetékes ivóvízhálózat kiépítése, az Ifjúság utca házsorai, az általános iskola és óvoda ma is korszerű épületei. A fokozatosan fejlődő gazdasági nagyüzem a település és az itt élők gyarapodását is biztosította. Gyümölcs-és komlótermelése, országos hírű halgazdasága, valamint nyúltenyésztő ágazata évtizedekig a jólét forrása volt. Ezidőtájt Bikal lakossága 1100 fő fölött volt. A rendszerváltás az állami gazdaság felszámolásához vezetett (1994). Ennek nyomán a település fejlődése is megtorpant, mely a lélekszám rohamos csökkenéséhez vezetett. (Jelenleg 876 fő). Ugyanezen okból került sor 1998-ban Bikal és Egyházaskozár iskoláinak társulására. Ebből a helyzetből a kiutat az életképes kisvállalkozások jelentették illetve jelenthetik. Ezek részben a tradicionális mezőgazdaság- élelmiszeripari szférához, részben a kereskedelemhez tartoznak. E téren új színfolt a Puchner-kastély szállodaként és konferenciaközpontként való megjelenése, amely az ugyancsak a közelmúltban kialakított termálfürővel, szép, nyugodt környezetével az idegenforgalom fellendülésének esélyét is magában hordozza.
