Veszélyes a konyha

Ebben a cikkben arra helyezzük a hangsúlyt, hogy melyek azok a tényezők a konyhában, melyeket, ha betartunk, elkerülhetjük a betegségeket.

A baktériumok terjedése ellen érdemes az alábbi tanácsokat betartanunk:

Használjunk külön vágódeszkát a nyers húsoknak és a többi hozzávalónak, vagy csak alapos mosás után használjuk ismét. A többi eszköz tekintetében is hasonlóképp járjunk el, tehát ne használjunk semmilyen eszközt, ami érintkezett a nyers hússal.

A megfelelő higiéniai szabályok A megfelelő higiéniai szabályok

Továbbá a kéztörlők és a konyharuhák a másik legtöbb baktériumot tartalmazó tárgyak.  A hússal történt érintkezést követően papírtörlőbe való kéztörlés után rögtön dobjuk el a törlőkendőt, illetve szövet törlő esetében pedig mossuk ki és ne használjuk fel többszöri, sőt kétszeri alkalomra se. Mielőtt nekiállunk feldolgozni a húst, a kezünket és a húst is egyaránt alaposan mossuk meg, illetve ennek befejeztével ismét meleg, szappanos vízzel tisztítsuk meg a kezünket, elkerülve a fertőzésveszély hatványozódását.

Sokan mosatlan kézzel nyitják-csukják a hűtőt, aminek következtében bárhová könnyen átvihetik a baktériumot, mint például egy evőeszközre.

Ezért nagyobb figyelmet kellene fordítanunk a hűtőszekrény nyitójának a takarítására, amit minden nagyobb konyhai takarítás során érdemes áttörölni.

Nézzük, hogy mi a helyzet a mosogatószivacsokkal! Azt hihetnénk, hogy mivel szivaccsal mosogatunk és törölgetünk, így mindig tiszták. De valójában ezt is a legpiszkosabb elemek közé sorolhatjuk. Ugyanazt a szivacsot ne használjuk edények, mosogató, gáztűzhely illetve konyhapult tisztításához, mert a baktériumokat így vihetjük át a legkönnyebben. A tanulság, hogy használjunk két külön szivacsot, valamint cseréljük őket gyakran.

A nyári melegben pedig a baktériumok még könnyebben szaporodnak, így legyünk nagyon óvatosak!

További érdekességek