Advent 2016

Összegyűjtöttük Önöknek, hogy idén mikor kell meggyújtanunk az adventi gyertyáinkat, azok mit jelképeznek, illetve néhány szállodai ajánlatot is kiemeltünk a meghitt hétvégékre.

Mint azt mindannyian tudjuk, a karácsonyt megelőző negyedik vasárnapon gyújtjuk meg az első gyertyát, mely a hitet jelképezi. Ahogy haladunk előre a következő gyertya meggyújtásával a reményt szimbolizáljuk. A harmadik vasárnapon az öröm lángját lobbanthatjuk, míg december 18-án a szeretetét.

Manapság nagyon változatos adventi koszorúk készülnek, viszont azt tudnunk kell, hogy a hagyomány szerint a gyertyák színe lila, kivétel a 3. gyertyáét, ugyanis az öröm gyertyája rózsaszín.

Advent 2016 Advent 2016

Adventi vasárnapok 2016-ban:

November 27.
December 4.
December 11.
December 18.

A meghitt adventi hétvégéken számos városban szervezett programok, vásárok várják a látogatókat. Ugyanakkor a szállodák is kitesznek magukért és ráhangolják kedves vendégeiket a szeretet ünnepére.

 

Hotel Szieszta, Sopron – Bécs:

A szálloda buszos kirándulást szervez a bécsi adventi vásárra és még számos nevezetesség megtekintésére is lehetőség nyílik. Hangolódjon a karácsonyra az ünnepi fényekben szikrázó Sopronban és látogasson el a karácsonyi pompába öltözött császárvárosba!

http://www.wellnessakcio.hu/Hotel-Szieszta/advent-becsben-es-sopronban-minimum-2-ej

 

Hotel Wellamarin - Zamárdi

A nagy karácsonyi rohanás előtt, pihenje ki magát a Hotel Wellamarinban! Készülődjön a karácsonyra úgy, hogy bármikor kikapcsolódhat a szállodai wellnessben, vagy akár kidíszíthet egy mézeskalácsot a szervezett programok egyikén.

http://www.wellnessakcio.hu/Hotel-Wellamarin/welladvent

 

Zalakaros – MenDan

A zalakarosi Hotel MenDan adventi fesztivált szervez a szálloda saját teraszán, ahol melengető dallamokat hallgatva fogyaszthatja a mennyei forralt bort.

A gyermekeknek sem lesz okuk unatkozni, hiszen az ünnepi kölyökklub keretein belül karácsonyfa díszeket készíthetnek a hotel játszóházában.

A Mikulás sem marad otthon!

http://www.wellnessakcio.hu/mendan-magic-spa-wellness-hotel/adventi-forralt-boros-hetvegek

További érdekességek