A legjobb csúszdaparkok hazánkban

Aki a vízparti nyaralásra szavaz, de nem elégszik meg azzal, hogy a nyugágyban heverjen, érdemes olyan strandot vagy élményfürdőt választania, ahol az aktívabb kikapcsolódást szeretőkre is gondoltak. A csúszda nem csak a gyerekek kedvenc szórakozása. A többféle változat között megtalálják az ideálisat a bátrabbak és azok is, akik lassabb tempóban szeretnének suhanni a nagy csobbanásig. Most ötöt ajánlunk hazánk legjobb csúszdaparkjai közül.

Aquaréna (Mogyoród)

Az élménypark kilenc medencéje mellett mintegy huszonegy csúszda várja a csobbanni vágyókat. A pálya összesen másfél kilométeres, és földalatti, illetve sziklákon áthatoló szakaszai is vannak. A bátrabbak választhatják a vakondcsúszdát, a fekete lyukat vagy a szabadesést, de az sem fog unatkozni, aki csak mérsékelten szeretné megemelni az adrenalinszintjét. A nagy csobbanás garantált, hiszen egyes csúszdák 1–1,5 méter magasan a víz felett érnek véget.

Aquaworld (Budapest)

A főváros negyedik kerületében található fedett élményfürdőben tizenöt medence és tizenegy csúszda kínál felhőtlen szórakozást. Az összesen 4 000 négyzetméternyi élmény-, hullám-, ugró-, gyerek- és strandmedencék mellett szauna és jacuzzi is várja a vendégeket. A kicsik a szivárvány-, a polip- vagy a dzsungelcsúszdát próbálhatják ki, a legbátrabbaknak pedig ott a kamikaze vagy a forgószél.

Aquaréna (Mogyoród)

Aquaticum (Debrecen)

A hatalmas kupolájú épületben helyet kapó élményfürdőben az egész család szórakozhat: a gyerekmedencék mellett hullám- és élménymedencék, illetve tizenkét csúszda várja a vendégeket. Ezen kívül van még szauna, gőzkamra, jacuzzi, vízichopper, mászófal és gejzír is. A gyógy- és termálvizes medencék 33-65 fokosak. Az élményt buzgárok, dögönyözők és gombazuhanyok fokozzák.

Aquacity (Zalaegerszeg)

Az összesen több mint 6000 négyzetméternyi medencével rendelkező létesítményben a csúszdákon kívül találunk jacuzzit, ugró- és a strandmedencét, illetve egy 300 méter hosszú lassú folyót is. A tizennyolc csúszda között öt kifejezetten a gyerekek, a többi pedig a felnőttek szórakozását szolgálja. A kevésbé bártan tekergőzhetnek a kalandcsúszdán, a többiek kipróbálhatják a fekete lyukat vagy a kamikázét; a teljesen zárt turbócsúszda pedig azoknak való, akik még hírből sem ismerik a klausztrofóbiát.

Annagora (Balatonfüred)

A Balaton-parttól fél kilométerre található létesítmény gyerekélmény- és -hullámfürdője mellett a felnőttek szórakoztatásáról is gondoskodik. A tizenkét csúszda között különlegesebbek is vannak, mint például a forgószél, az őrült folyó, a hagyma vagy az anakonda. A bátrabbaknak ott a kamikáze vagy a turbócsúszda, a hullámfürdő gondoskodik a tengerélményről, de ha hűvösebbre fordulna az idő, a benti medencékben is pancsolhatunk.

További érdekességek